Aquacov

Az árak módosítása elkerülhetetlen volt

Kozsokár Attila, a Közüzemek Rt. igazgatója a keddi sajtótájékoztatón elmondta: múlt hét péntekén elfogadta a bukaresti szakhatóság az új víz- és szennyvízszolgáltatási árakat.A díjak növekedése elkerülhetetlen: a villanyáram háromszorosára nőtt, az infláció márciusban meghaladta a 10%-ot, így a díjszabás miatt nem volt más opció, mint az árak emelése. Az új árak szerint a víz köbmétere 6,66 lej, a szennyvízé 4,68 lej, az összesített ár pedig 11,34 lej. Az igazgató elmondta, hogy a korábbi 500 lej körüli ár helyett most 1500 lejt fizetnek a megawatt/oráért, a korábbi 309 lejjel szemben – „ezt nem lehetett kivédeni, korábban 16%-át tette kia költségeinknek a villanyáram, mára e lett a legnagyobb tétel”, a legtöbb szolgáltató már megdrágította a vizet, a többiek vélhetőleg akkor fognak drágítani, amikor lejár a villanyáramra kötött szerződésük.„Mivel az ország legkisebb szolgáltatói között vagyunk, a működési költségeink egyértelműen nagyobbak, hiszen kevesebb fogyasztót kell kiszolgálnunk, kevesebb főre oszlanak el a költségeink. Összesen 4 város és 15 községben szolgáltatunk, ami durván a megye fele, ahogy nő a csatlakozott települések száma, a költségek is csökkennek” – fogalmazott Kozsokár Attila.A korábbi díjszabással az ország 43 szolgáltatójából a 38. helyen szerepelt a Közüzemek Rt, az aktualizált árral középmezőnybe kerül, de csak rövid időre, hiszen a többi szolgáltatót is drágításra kényszerítik a körülmények – közölte az igazgató.Újdonságként szerepel egy fejlesztési alap beépítése is az árba, ezt már jó ideje szeretnék elérni a Közüzemeknél, hiszen lehetőséget teremtene arra, hogy kisebb-nagyobb befektetéseket fedezzenek: ez összesen 35 bani köbméterenként, amiből éves szinten 3-3,5 millió lejes bevételre számítanak, ezt az utolsó baniig beruházásra költi majd a cég. Az új díjszabás május 1-től lép érvénybe.