Aquacov

Az energiaválság komoly gondot okoz

Image Description

Ahogy a polgári lakósságnak, úgy a közműveknek sem küldi a villanyszámlát időben a szolgáltató. Mivel a víz és szennyvízrendszer, de a szennyvíztisztítóállomás is jelentős mennyiségű villamosenergiát használ fel, országszerte sok a baj, Háromszéken is aggódnak.

Van olyan vízszolgáltató, amelyik 12 milliós veszteséget könyvelt el szeptemberben, a szomszédos megyében, Brassóban pedig a szeptemberig begyűlt profitot vitte el az akkori villanyszámla. „Mi is arra számítunk, hogy a korábbi számlákhoz képest háromszorosa lesz a szeptemberi. Augusztus hónapnak mindössze egy része van kiszámlázva, ami azért baj, mert akkor még érvényben volt az árplafon, elvileg szeptembertől esünk ki az új kormányrendelettel az ársapkából. Attól tartunk, hogy szeptemberre számláznak egy óriási nagy összeget, ami az azelőtti hónap háromszorosa, ami október és november esetében enyhülhet, mivel a román szakkifejezéssel élve a „furnizor de ultimă instanță”, azaz az azok számára fenntartott szolgáltató, akiknek nem jelentkezett senki a licitjére, mindig a legdrágább áron nyújtja a szolgáltatást” – fejezte ki aggodalmát Kozsokár Attila vezérigazgató.

Az igazgató rámutatott: nem csak a háromszékiek vannak ilyen szempontból bajban, hanem az ország 43 vízszolgáltatójának javarésze hasonló cipőkben lépked. Az igazgató elmondta: akárhány alkalommal próbálkoztak szerződést kötni egy-egy áramszolgáltatóval, nem volt egyetlen jelentkező sem a licitre, sőt, amikor a tőzsdéről próbáltak szolgáltatót találni, akkor sem jelentkezett senki, „mintha menekülnének az ügyfelek elől”. A kényszermegoldás úgy működik, hogy az ANRE azaz az Országos Energiaszabályozó Hatóság kijelöli, hogy mely szolgáltatók nyújthatnak ilyen címen áramot, az árat pedig az egyhavi piaci árat átlagolva számítják ki. „Becslésünk szerint ez az ár szeptemberre 3000 lej megawattonként, úgy, hogy a fogyasztásunk olyan 600 MWh havonta. Ez a következő hónapban 2000 lej körül mozog, novemberben pedig olyan 1400. Ez mindenképp többletköltség, amely több milliós tételt jelent. Decembert még nem tudjuk, attól függ, merre halad a piaci ár, lehet megint sokat kell majd fizetnünk.”

Arra a kérdésre, hogy mit jelent ez az árhullám majd a vízszolgáltató Kovászna megyei ügyfelei számára, Kozsokár Attila elmondta: nem terveznek drágítást.