Aquacov

Lassan, de halad Bodzaforduló

Image Description

Az árak nagy léptékű növekedése, illetve egy kivitelező, amely nem dolgozott – ezek a tényezők nehezítik Bodzafordulón a víz és szennyvízhálózat fejlesztését. Szerencsére van jó hír is.

Kozsokár Attila a Közüzemek Rt. igazgatója a Bodzafordulón zajló munkálatokkal kapcsolatban elmondta: a nyár hozott eredményeket, illetve egy újabb kivitelezési szerződést is aláírnak a közeljövőben.

„Tavaly elégedetten vettük tudomásul, hogy a POS-ból kimaradt 400 méter csatorna cseréje is megoldódik az idén. Nem így történt, hiszen a kivitelező 12 hónap alatt sem kezdett semmit a munkálattal. Mintha el lenne átkozva az a szakasz, hogy ilyen nehezen haladunk, nem volt mit tennünk, szerződést kellett bontsunk, és újabb licitet kiírnunk: ez éppen a héten történik meg” – fogalmazott a vezérigazgató. „Van egy további munkálat is, ez kis volumenű, inkább utcavégek rendezéséből, pár csatlakozóból áll – erre is licitet hirdetünk, amely a közeljövőben indul” – tájékoztatott Kozsokár Attila.

Az igazgató ugyanakkor elmondta: Bodzafordulón az ivóvízellátáshoz szükséges, új pumpaállomást is üzembe helyezték, amely modern és minden technikai, egészségügyi szabványnak is eleget tesz – bár a városban a víz minőségével alapvetően nincs probléma, sőt a megye egyik legkitűnőbb vize folyik a csövekben. Bodzaforduló központjában is elkezdődik egy munkálat a Mihai Viteazul utcában, ahol egy 500 méteres szakaszon fektetnek le új vezetéket. „Ezt a munkálatot nem mi fogjuk végezni, hanem egy szakcég. A munkálatban az az érdekes, hogy az anyagi fedezetét Bodzaforduló Önkormányzata és a Közüzemek Rt. közösen állják, egyrészt az önkormányzatok által befizetett tőkenövelésből, másrészt az idén elfogadott fejlesztési alapból: az összeg nagyjából a város félévi fogyasztásából befolyó pénzt jelenti. A munkálat azért is fontos, mert az önkormányzat ki szeretné javítani az érintett szakaszt, ehhez először a vízhálózatot kell rendezni. Ebben a kérdésben sem kellene különösebb akadály előtt álljunk, bár lévén, hogy ez az utca egyben DN besorolású, azaz országút, a CNADR engedélyére is szükségünk van a munkálatok elkezdéséhez, amely reményeink szerint hamar érkezik majd meg – szeretnénk, ha a munkálat a tél beállta előtt le lenne zárva” – mondta el Kozsokár Attila.