
Mivel Sepsiszentgyörgy önkormányzata több, fontos utca felújítását is tervezi, a Közüzemek Rt. újabb fontos szakaszon fogja a víz- és szennyvízhálózatot korszerűsíteni.
A legnagyobb bosszúságot az szokta okozni, ha egy komolyabb utcajavítási folyamatot követő pár hónapban a friss öntött aszfaltot fel kell törni: ezért előzi meg a felújításokat a közműszolgáltatók munkálkodása.
A Közüzemek Rt. vezetője, Kozsokár Attila tájékoztatása szerint a Gyár utcában szeptember közepére várható a munka megkezdése, az ehhez szükséges anyagok beszerzésére kiírt licit már zajlik. Az ezt megelőző szakaszt már lezárták: ez a csövek elhelyezését, bekötések kialakítását és további technikai részleteket tartalmazó terv elkészítése volt.
Kozsokár Attila elmondta: „Mindenképp a lehető leggyorsabb tempóban szeretnénk haladni, hiszen a városnak egy kiemelten forgalmas útszakaszáról van szó, amelyen a teherforgalomnak egy jelentőszebb része is zajlik. Azon dolgozunk, hogy az utcát ne kelljen teljes egészében lezárni, legalább egy sáv maradjon meg a forgalom számára – ezt egy bizonyos pontig egészen biztosan fogjuk tudni tartani. Az útnak a szélesebb szakaszain ez nem kell problémát jelentsen, konkrétabban természetesen akkor derül ki, amikor már a helyszínen leszünk. Két olyan tényező van, amit nem tudunk előre látni: az időjárás, amely ha elég meleg és száraz marad, akkor lehetővé teszi a gyorsabb haladást, ellenkező esetben viszont akár a csövek hegesztésének is gátat szab, illetve az a helyzet, amikor a
rendelkezésünkre álló adatok szerint egy bizonyos helyen van a vezeték, gyakorlatban pedig teljesen másutt. Az utóbbi esetre sajnos volt példa, reméljük, hogy most nem lesz.”
Az utca felújításánál a Közüzemek Rt. kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy a tervekben szereplő határidőt tartsák: ez 2023 május végére tehető.