A Közüzemek Rt. május kezdetétől megkezdte az adósságok következetes behajtását Sepsiszentgyörgyön, de a többi településen is elkezdődött a folyamat, amely egyes esetekben a szolgáltatás felfüggesztésével is jár.
„Jobb szó híján történelmi adósságokról beszélünk, hiszen van olyan lakótársulás, ahol 2016 óta nem fizettek. Én 2020-tól vettem át a Közüzemek vezetését, amikor nem szabadott felfüggeszteni a vízszolgáltatást. A kintlévőségek felszámolását fontosnak tartom, a szolgáltatás fejlesztése üres zsebbel nem képzelhető el. Ami az adósságokat illeti: van különbség a szociális esetek és a fizetni nem akarók közt. Nem tartom korrektnek, hogy egyes lakótársulások nem fizetik a számlájukat, holott hozzájuk beérkezik a pénz. A társulások adminisztrátoraitól tudunk olyan példáról is, hogy egy-két személy nem fizet, gyakran olyanok, akik a víz elzárásakor 13 000 lejes adósságot fizettek ki pillanatok alatt, de vannak egészen komplikált jogi
háttérrel rendelkező esetek is, pl. olyan helyzet, hogy a lakók fizetnének, csak nincs lakótársulási elnök, magyarán nincs, aki a pénzt elvegye” – fogalmazott Kozsokár Attila vezérigazgató.
Az igazgató beszámolt arról is, hogy az elmaradások törlesztésére sajnos a leghatékonyabb eszköz a víz elzárása: erre nemsokára sor kerül Kézdivásárhelyen és Kovásznán is, Bodzafordulón már zajlik. A tartozások összege nem kicsi: Kézdivásárhelyen 572 000 lejre rúg, Bodzafordulón eléri a 177 000 lejt, míg Kovászna város esetében lakósságarányosan a legnagyobb tartozást halmozták fel: ott 588 000 lej tartozás gyűlt össze. Sepsiszentgyörgyön összesen 1 880 000 lej a kintlévőség – az elmúlt 45 nap adatai alapján: van olyan ügyfél, aki 1400 lejjel tartozik, a legnagyobb elmaradás azonban 439 000 lej – az adóst az igazgató nem akarta megnevezni.
„Előbb-utóbb eljutunk oda, hogy ez a helyzet megoldódik. Nem akarunk fenyegetni senkit, de arra buzdítjuk az adósokat, egyszerű, kis fogyasztókat, vagy jogi személyeket, hogy inkább jöjjenek és találjunk együtt megoldást az adósság rendezésére, mert így mindenkinek sokkal könnyebb, mint akkor, amikor már megszületett a döntés a szolgáltatás felfüggesztéséről” – összegzett Kozsokár Attila.