Aquacov

Újabb uniós pályázatok

 
Kovászna Megye Tanácsa, meghozta döntését azzal az uniós pályázattal kapcsolatban, melyben az Aquacov Közösségfejlesztő Egyesület a NagyInfrastruktúra Operatív Programon keresztül pályáz meg százmillió eurót a megyei víz- és csatornarendszer bővítésére. Most kilenc község – Bölön, Csernáton, Esztelnek, Kommandó, Kézdiszentkereszt, Lemhény, Mikóújfalu, Nagyborosnyó, Sepsibükszád – lép be az Aquacovba, így a megye összes közigazgatási egysége tagja lesz az egyesületnek. 

Az új mandátumok igazolását megelőzően csütörtökön még egyszer összeült Kovászna Megye Tanácsa, ugyanis két uniós pályázathoz kapcsolódó döntést is meg kellett hozni, amely nem tűrt halasztást.


Jelenleg arra is van lehetőség, hogy a leendő uniós pályázatok előkészítésére, dokumentáció összeállítására is európai forrásokat használjanak fel – tájékoztatott Tamás Sándor az első napirendi ponttal kapcsolatosan. „A Kézdiszentlélek és Lemhény közötti 114-es megyei út modernizálását célzó pályázat dokumentációjához szeretnénk uniós forrást igényelni, a 19 km-es útszakasz felújításának, bicikliút kialakításának tervére, megvalósíthatósági tanulmányára kérünk pénzt, ennek érdekében írunk alá együttműködési megállapodást a Gyulafehérváron működő Központi Fejlesztési Ügynökséggel” – mondta el
a tanácselnök.

Ugyancsak uniós pályázati lehetőségekhez kapcsolódott a második napirendi pont. Az Aquacov Közösségfejlesztő Egyesületnek a Nagy Infrastruktúra Operatív Programon keresztül pályáz meg százmillió eurót a megyei víz- és csatornarendszer bővítésére. Most kilenc község – Bölön, Csernáton, Esztelnek, Kommandó, Kézdiszentkereszt, Lemhény, Mikóújfalu, Nagyborosnyó, Sepsibükszád – lép be az Aquacovba, így a megye összes közigazgatási egysége tagja lesz az egyesületnek. A községek társulásáról szóló döntésnél a megyei önkormányzatot Henning László alelnök képviseli.